Mennyivel lesz gyorsabb a laptopom SSD-vel?

Mennyivel lesz gyorsabb a laptopom SSD-vel?
Asztali és hordozható számítógépekben a leggyakrabban a töredezett, lassú vagy éppen romlásnak indult merevlemez okozhatja a legnagyobb bosszúságokat.
Az utóbbi állítás főképp igaz a laptopokra, ahol általában csak 5400 fordulatszámú merevlemezek vannak, roppantul be tud lassulni az arról való olvasás és írás egyaránt, azt eredményezve, hogy rendszerünk és programjaink lassan indulnak el, ha írnak és futás közben olvasnak is lemezről (például a böngészők) akkor azok folyamatosan lassúak lehetnek, nem is beszélve a gyakori külső behatásoktól (gép mozgatása), ami árthat a lemezeknek.
Jól látható, hogy újratelepített gépen is érezhető különbség van már csak a bootolási időben is, a nagyobb különbség az idő múltával fog megmutatkozni, míg az SSD nagyjából megtartja ezt a sebességet, addig a HDD töredezik és relatív sok idő telik el míg az olvasófej újrapozicionál a következő adathoz amire várakozunk. Az SSD gyorsaságát az adja, hogy nem mozgó alkatrészekkel működik, hanem memóriakártyákkal, amik elérésénél szinte (merevlemezhez képest) nincs is várakozási idő, egyből olvashatóak – írhatóak. Ebből kifolyólag az SSD-n lévő adat töredezni sem tud.
SSD-t csak 120GB és az felett érdemes vásárolni, a 120GB-os modellek elegendőek arra, hogy az operációs rendszerünk és pár alap program (például Office alkalmazások, böngészők, illetve amiket gyakran használunk) kényelmesen elférjenek rajta. Ennél nagyobbat csak ritkán éri meg laptopba vásárolni, a nagyobb méretű programok, mint például a játékok, nem profitálnak látványosan az SSD gyorsaságából, maximum a töltőképernyőt látjuk majd kevesebb ideig, illetve például a filmeknél sincs elterjedve olyan nagy bitráta, hogy szükséges legyen SSD-re tennünk őket a zökkenőmentes lejátszásért cserébe.

A következő dolgokat lehet elvárni a SATA csatlakozású SSD-ktől:

Nagyjából 50x gyorsabbak a merevlemezeknél, véletlenszerű írás és olvasás közben, amit a rendszer a háttérben végez.
2-4x gyorsabbak nagyobb, összefüggő adathalmaz olvasása közben, mint a legjobb merevlemezek.
A nagyobb SSD-k még gyorsabbak, a több NAND lapka miatt, amiket egyszerre tudnak elérni.
A korszerű SSD-knél hosszabb élettartamra számíthatunk a merevlemezekkel szemben, főleg laptopok esetében ahol a rázkódás is árthat a merevlemezeknek.
Az SSD egyetlen hátránya, a Ft/GB értéke, átlagosan 4x-5x többe kerül ugyanakkora tárhelyű SSD vétele mint merevlemezé, de ha SSD mellett a gépünkben HDD is van, akkor egyszerre élvezhetjük az oprendszer és fontos programjaink gyorsaságát, illetve a nagyobb tárhelyre telepített adataink (képek, zenék, videók) meglétét.
Laptopunkba általában két módon tehetünk be SSD-t, egyik, hogy simán kicseréljük a benne található merevlemezt, illetve a praktikusabb, hogy ugyan úgy kicseréljük, de a merevlemezt visszaépítjük (beépítő kerettel) az optikai meghajtó helyére, ha van ilyenünk és nem használjuk azt. Ilyen módon megkaphatjuk az SSD gyorsaságát, és a HDD nagy tárhelyét, így nem kell aggódnunk, hogy hamar betelik a meghajtó. Ha beépítő keret mellett döntenénk, akkor érdemes az SSD-t a belső részbe helyezni, a HDD-t pedig a beépítő keretbe, mivel számos laptopban jobb a belső tárhelynek szánt csatlakozó, és van amelyik laptop bootolni is csak arról tud.

 

Ha SSD meghajtóra van szükséged, van egy jó hírünk. A korábbi NAND flash és DRAM alacsony gyártási kapacitásból eredő árnövekedés véget ért, egyre olcsóbban juthatsz hozzá ehhez a hardverhez. Sajnos minden jó véget ér egyszer, a meghajtó piacot újabb szűk keresztmetszetek fenyegetik, melyek ismételt árnövekedéshez is vezethetnek.
Mindenkinek kell egy jó SSD
A SSD meghajtók rendkívül népszerűek, hiszen egy 5-7 éves, lelassult laptop egy új szilárdtest meghajtóval akár több évet is fiatalodhat, irodai munkára, internetezésre legalábbis mindenképpen megfelel, az operációs rendszer betöltése pedig fantasztikus mértékben lerövidül. Új SSD-vel szerelt notebook vásárlásakor pedig egy szinte kifáraszthatatlan erőgép birtokába kerülhetsz.

Az SSD árak a hardverek piaci trendjének megfelelően, a megjelenésüktől egészen 2016-ig folyamatosan csökkentek, egyre többen tervezték egy ilyen egység beszerzését. Ez a természetes keresletnövekedés valamint az okoseszközök eladásának robbanásszerű növekedése és a gyártási kapacitás stagnálása ahhoz vezetett, hogy 2016 végétől újra emelkedni kezdtek az SSD meghajtók árai.

2017-ben az árak újra csökkenni kezdtek, ez egyrészt a gyártási kapacitások növekedésének, másrészt a háromszintes TLC és négyszintes QLC cellák sorozatgyártásának növekedésének köszönhető. A 2018-as prognózisok szerint a kereslet és a kínálat fokozatosan kiegyenlítődik. Az árak 15%-os csökkenése a 45%-os kínálatnövekedésnek köszönhető.
Az új gyártási problémák
Az árakat most nem a kapacitás veszélyezteti, hanem a félvezető ostyák árainak elszabadulása. A chipeket félvezető ostyákból készülnek, melyek gyártói jelenleg limitált mennyiséget képesek előállítani. Amíg a félvezető ostya kínálat képes kielégíteni a memória és SSD gyártók igényeit, addig az árak a jelenlegi tendenciákat követik, de előreláthatóan a kereslet növekedése miatt újabb árnövekedési hullám várható.

Az elektronikai hardverek gyártása manapság szorosan összeillesztett gyártási láncban történik. A hardvergyárak nem halmoznak fel nagy mennyiségű alapanyagkészletet, ezért ha valamely thaiföldi gyár, bármilyen okból leáll a termeléssel, akkor az rövid időn belül a kereskedelmi ellátásban is érezteti hatását.

 

Az SSD árak
A laptophardware webshopjában gyorsan és kényelmesen vásárolhatsz SSD meghajtót a laptopodba. Egy jó minőségű Kingston A400 120GB SSD meghajtó most csak 14 990 forintba kerül, három év garanciával. Egy hihetetlen kapacitású Samsung SSD 850 EVO 500GB-os szilárdtest meghajtót pedig már 49 990 forintért megkaphatsz.

Címkék: ssd merevlemez